magyar   |   english
ÚJPESTI HALADÁS F.C. hivatalos oldala
 Szalagcím: Feltöltve:
 BAJNOKI U17 I. UHFC - II. KER. UFC2016.05.16. hétfő
U17 1sz CSOPORT
ÚJPESTI HALADÁS FC - II. KER UFC 2 - 1 (1 - 1)
Szögletarány: 3 - 2 (0 - 2) Kapura lövési arány: 20 - 10 (5 - 6)

A csoportunk egyik legerősebb csapata ellen játszottunk, annak ellenére, hogy a mérkőzésre nevezett játékosokat összehasonlítva a II. KER UFC ezúttal nem a legerősebb csapatával érkezett a Blaha Lujza utcába.
A két vereséget követően most mindenképpen javítani akartunk, és újra győztesként szerettünk volna mérkőzés után gratulálni kiváló ellenfelünknek.
A következő összeállításban kezdtük a mérkőzést:
Istenes Leonárd, Csonka Ádám, Török Zsombor, Lukóczky Marci, Pergel Dávid, Nyitrai Tamás, Vandlik Tamás, Smeló István, Szabó Bence, Várkonyi Bálint, Bartók Dani.

Nem ugrott egymásnak a két csapat, látszott már a mérkőzés elején, hogy szervezett nagyon jó csapatmozgásokat lehet majd látni a mérkőzésen. Az iram is nem a BLSZ-ben megszokott volt. A 8. percben PERGEL és LUKÓCZKY között kis passzos játék után megszerezte a vendég csapat a vezetést. 0 - 1. A 11. percben a II. KER játékosának sarok rúgása a hosszú oldali kapuvasról pattant a mezőnybe. Végre a szorításból kibújtunk, és egy távoli VÁRKONYI bombával, felső sarokba lőtt labdával egyenlítettünk. 1 - 1. A 14. percben remek összjátékot követően BARTÓK lépett ki a leshatáron, majd a kifutó kapuson megpróbálta átemelni a labdát, de a kiváló hálóőr magabiztosan lehúzta azt. A 17. percben úgy éreztem cserélnem kell, PERGEL helyett Boros Bence lépett pályára, mellyel egy kicsit átszerveztem a csapat védekezését is. A 22. percben ISTENES parádés védéssel mentette meg kapunkat az újabb II. KER UFC góltól. A sarok rúgást követően kapunk előtt totális káosz jelenet volt, végül CSONKA tudott felszabadítani. A 31. percben CSONKA mértani pontosságú labdával indította VÁRKONYIT, aki pazar mozdulattal vette maga elé, mellyel azonnal helyzetbe is került. Sajnos végül erőtlen volt lövése, így a vendégek kapusa magabiztosan védett. A 36. percben BARTÓK adott kiváló labdát VÁRKONYINAK, aki erőszakosságának köszönhetően hátrányból, mégis jobb pozicióba került védőjénél, majd a kifutó kapus fölött próbálta átemelni a labdát remek meglátással, de a II. kerület osztályon felüli teljesítményt bemutató kapusa ezúttal is lehúzta a labdát. A 38. percben ISTENES jött ki kiváló ütemben kapujából, és mutatott be kiváló kapus technikát, mellyel megoldotta, hogy csapatunk ne kapjon gólt. Az első félidőben nagyon jó mérkőzést láthattunk a dobogós helyekért küzdő két csapattól. Minden szinten, mezőnyben és a két kapuban BLSZ szinten ritkán látható koncentrált, kiváló teljesítményeket láthattunk. A szünetben cseréltem, gyorsítani akartam a védelmen, TÖRÖK - aki egyébként kiválóan játszott az első 5 - 10 percet leszámítva - helyett Koskár Balázs lépett pályára. Szünetben átbeszéltünk néhány fontosabb dolgot, mellyel úgy éreztem megnyerhetjük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Csapatom játékosain érezhető volt a győzni akarás, a bizonyítási vágy! Az 54. percben VÁRKONYI nagyon jó indítással ugratta ki a jobb oldalon NYITRAIT, aki ziccer helyzetben a kapu mellé lőtt. A 56. percben egy támadásból három alkalommal is gólt lőhettünk volna, végül VÁRKONYI lövését ütötte parádés vetődéssel szögletre a vendégek hálóőre. A 62. percben VÁRKONYI BARTÓKOT ugratta ki a leshatárról, de kiváló csatárunk a kifutó kapus és a kapu mellé helyezett. A sok helyzet után végre megszereztük a vezetést. BARTÓK ugratta ki VÁRKONYIT, aki higgadtan a kifutó kapus mellett elhúzta a labdát, majd a rövid sarokba helyezett. 2 - 1. A 75. percben BOROS szerzett kiváló szereléssel labdát a térfelünk közepén, majd remek meglátással kiugratta BARTÓKOT, aki két - három cselt követően mintegy 18 méterről a kifutó kapus fölött átemelte a labdát. Emelése a felső lécről a mezőnybe pattant, végül a visszaigyekvő vendég játékos mezőnybe emelte a labdát. Ellenfelünk az utolsó percekben próbált egyenlíteni, de remek védekezéssel, csapat munkával megőriztük a mérkőzés végéig az egy gólos előnyünket. Sőt, ha egy kicsit szemfülesebbek vagyunk, még két kontra támadásból akár gólt is rúghattunk volna, hiszen a kapunk előterébe beadott labdákra a vendégek kiváló kapusa kifutott, így kapuja senkitől sem zavartatva üresen maradt.

Gratulálok és sok sikert kívánok Vidéki Gábornak és csapatának. Minden túlzás nélkül a csoport és BLSZ bajnokság egyik legjobb csapatának tartom a csapatot. Emellett a több éves versengésünk bizonyította számomra, hogy ma BUDAPEST labdarúgásában talán a legmeghatározóbb és legjobb munka folyik a II. KER UFC csapatánál. Minden alkalommal komoly mérkőzéseket játszunk egymással, s abban is biztos vagyok, hogy a legintelligensebb csapat is a sok jó jellemző mellett. Számomra példaértékű. Sok sikert a BLSZ bajnokságban és az MLSZ bajnokságban egyaránt.

Játékosaimnak gratulálok és nagyon büszke vagyok. Nagyon nehéz volt két vereség után győzni, győzelemre játszani. A második félidőben remek összhang volt a csapat részeken belül és csapat részek között egyaránt. Döntő pillanatokban akár védekezésben, akár támadásban jó döntéseket hoztunk. Nehéz volt gólt rúgni, hiszen a vendégek kapusa fantasztikusan védett. Köszönöm ezt a remek mérkőzéshez való hozzáállást valamennyi játékosomnak. Köszönet, hogy szünetben a cserét megelőzően adott feladatot Bot Zoltán és Szőke István végrehajtotta a második félidőben beálló játékossal. Ma ők ketten ezzel a kicsi, de szerintem nagyon is fontos dologgal vették ki részüket a győzelemből. A bajnokságnak nincsen vége, akkor ér ez a mai kiváló csapat teljesítmény sokat, ha hozzuk az előttünk álló mérkőzéseket is. Játékosaimban nagyon bízom, mert talán én vagyok a legjobban tisztában azzal, mennyit tettek, mennyit dolgoztak ezek a srácok a sikeres szereplésért. Köszönet a szurkolóknak, szülőknek, akik végig sportszerűen buzdították csapatunkat, s az elmúlt két vereség sem tántorította el őket, hogy szurkoljanak, és bízzanak a sikeres szereplésünkben. Ma ők ezzel vették ki részüket a sikerből!

visszalép






© Copyright U.H.F.C. 2011-2012
Az oldal a Haladás Sportszolgáltató Kft. gondozásában készült.
Firefox vagy Chrome bõngészővel legjobban megtekinthető.
Mai látogatók száma:                                                                                                 Látogatók 2013.11.10-től: